2022-02-19 - Még mindig nehezen hiszem el

 "Késő van már. Holnap beszélünk."

Rettegek. Nem tudom, mit fog mondani, és a félelem is irracionális. Hiszen ha azt mondja, amitől rettegek, akkor csak jobb lesz, bár fájni fog, mint a ragtapasz lerántása. De legalább túl leszünk rajta.

Már napok óta ki akartam magamból írni újra a felgyülemlett dolgokat. Végül lehet, hogy tényleg késő van hozzá, és okafogyottá válik, mire leírom. Ez van, ha az ember halogat.

Az elmúlt 1-2 nap felüdülés volt, nagyjából azóta, amióta Manót láttam. Amióta mondta, hogy tiszta a lelkiismerete, és amióta tisztán éreztem, hogy nem szeret. A kis Manó persze most is piszkosul hiányzik, de úgy tűnik, néha sikerül a fejem a vízvonal fölé tolni, és levegőt kapni abban a nagy igyekezetben, amiben úgy érzem, hogy másfél éve fuldoklok(vagy leginkább igyekszem megfullasztani magam) egyedül. Ilyenkor általában egy rövid idő után jönni szokott valami, ami visszatol a víz alá, és most azon gondolkozom, hogy most mi lesz az. Talán az, amit T ügynök mondani fog? Esélyes.

Akárhogy is, az elmúlt 1-2 nap jobb volt sok szempontból, mint előtte hosszú ideig. Átmenetileg megkönnyebbültem, megtaláltam valamiféle belső erőt is, és még az sem húzott le, hogy újra szíven ütött egy régi gondolat, ami állandó útitárs az elmúlt másfél évből (az ilyenekhez az ember idővel hozzászokik, és idővel kevésbé fájnak, hogy aztán mint egy jóféle, időnként újra és újra beköszönő derékfájdalom lüktetve sugározzanak ki az ember lelkébe).

Szóval, szíven ütött a a gondolat, vagy inkább a gondolatok köre, amit leginkább így fogalmaztam meg magamnak:

Még mindig nehezen hiszem el, hogy nem fogom a kezedet fogni 70 évesen.

Még mindig nehezen hiszem el, hogy feladtad kettőnket.

Még mindig nehezen hiszem el, hogy ennyire cserbenhagytál a életem legnehezebb időszakában.

Még mindig nehezen hiszem el, hogy nyugodt a lelkiismereted, és engem okolsz mindenért.

Még mindig nehezen hiszem el, hogy meg tudnék bocsájtani neked azokért a dolgokért, amiket nem is tudod, hogy megtettél velem, mert ha tudnád, nem lenne tiszta a lelkiismereted. 

Még mindig nehezen hiszem el, hogy ezt nem tudod megtenni Te is. Pont Te, akit olyan nagyra tartok még most is (nevetséges), és régebben még nagyobbra.

Még mindig nehezen hiszem el, hogy mennyire nem tudom magam szeretni. Azt mondod, nincs lelkiismeretem, de nyilván nem tudod, mennyi mindenért okolom magamat, számtalan olyanért is, amiről csak az ilyen (jobb) pillanatokban tudom, hogy nem kellene érte magamra neheztelnem.

És nehezen hiszem el, hogy néha még mindig veled álmodom.